©2017 by Benceutazik

Intermezzo

August 2, 2017

Skóciát Glasgow-n keresztül, London irányába hagytuk el október elsején...

 

 

 

Bye-Bye dear Glen

 

Szeptember 29-re esett az utolsó munkanapom ebben a szezonban. Az utolsó két hétben már 11 órás műszakokat csináltam, lévén reggelit már nem szolgáltunk fel ekkor. Ahogy a turista áradat lejjebb hagyott, úgy váltak a borzasztó busy, körbe-körbe pörgős műszakok iszonyatosan unalmassá is. Szeptember közepén még egyik este 260 embert szolgáltunk ki este 4.5 óra alatt (ez csak a kiadott főételek száma), majd pár nap múlva már csak 60-at. Így ezek az utolsó napok végtelen hosszúra nyúltak számomra, de már éreztem, hogy közel a vég, s hogy hamarosan újra úton leszünk!

 

29-én aztán a műszak – és egy új srác betanítása – után este kiültünk páran az étterembe vacsorázni még így utoljára. Ekkor volt rajtam utoljára a séfköpenyem. Mikor Brigi is végzett, együtt sétáltunk ki az étteremből. Fantasztikus érzés volt, kisétálni egy munkából, annak biztos tudatában, hogy ennek itt most vége. Megtettük amiért idejöttünk, félretettünk a következő körre, és meghaladtuk önmagunkat számos helyzetben, amikor szívósabb napok voltak. Az elmúlt 3.5 hónap minden fent-és-lent szituációja sűrűsödött össze ebben a pillanatban, mikor többé már nem dolgoztunk ott. Ezt az érzést csak tetézte, mikor másnap reggel felkelve már az utolsó fizetésünk is a számlánkon volt. Kaptunk szezon-végi bónuszt, illetve a pár hónap alatt felgyűlt holiday-pay-t (ki nem vett szabadságért járó pénzt) is ekkor utalták. Lényeg a lényeg, széles mosollyal keltünk fel, pénz a számlán, és most egy ideig majd dolgozni sem kell!

 

Kiadós palacsintázás után nekiláttunk összekapni a lakókocsit. Sok minden fölösleges dolog felgyűlt itt, a nap legtöbbet használt mondata: „Ez kell még?”. Újra leredukáltuk materiális javainkat egy pár hátizsáknyira. A gitáron és biciklin már az utolsó hetekben túladtam, így azokkal már nem volt gondunk, sok más holmi viszont a kukában landolt. A megmaradt élelmiszereket és a cserepes bazsalikomunkat – Bazsit – az egyik szomszéd srácra hagytuk. Kitakarítottunk, kimostunk, és élveztük a felszabadult életérzést, mely erőt vett rajtunk az újabb kalandok előtt.

 

Délután még beszaladtunk az étterembe egy körre a kedvenc desszertjeinkből (Banoffee Pie és Fruit Crumble), hogy aztán teljesen elázva búcsúesténket filmezéssel és borozással töltsük. A séfként eltöltött szezon után stílusosan az Ételművész c. Filmet választottuk erre az alkalomra, az egy üveg gyömbérbortól – ezt az egy fajtát szeretem – pedig viccesen becsiccsentettünk.

 

 

 

Október elsején a reggel 7-es buszon ülve Glasgow felé fura érzés kerített hatalmába. Egy évvel ezelőtt teljesen vidáman hagytam magam mögött Fort William-et, mi akkor most ez a keserédes, kicsit torokszorító érzés bennem? Hisz a munkát nem szerettem, élni nem igazán volt időm vagy energiám mellette, de akkor mégis miért? Aztán ahogy a buszon kinézve láttam elsuhanni a fákat és ismerős tájakat, egyszer csak rájöttem. Ez volt az első hely, ahol kissé letelepedtünk az utazásunk – és közös életünk – során Brigivel.  Itt, ha kevéssé is ugyan, de először belekóstolhattunk abba, hogy milyen, amikor van egy saját kis kuckónk, otthonunk, ami csak a miénk. Ez talán nem olyan nagy dolog egyébként, de nekünk majd’ 7 hónap mindenféle egzotikus helyeken alvás/lakás után ez nagyon különleges volt. Gondoljunk csak vissza Dominikára, ahol az udvar közepén slaggal zuhanyoztunk 2.5 hónapig, és egy bádogtetős kis fészerben aludtunk... A nyár alatt ráadásul itt vendégül is láttuk családtagjainkat, s velük a jó élményekből is feltöltekeztünk.


Ültem hát a buszon, és ahogy Brigire néztem, rajta is láttam, hogy elérzékenyült. Ez az időszak közelebb hozott minket egymáshoz, s egy fontos döntés is megérett bennem – de erről majd máskor.

 

Más világ

 

Glasgowba érkezve több fontos feladat állt előttünk. Az összes megmaradt készpénzt berakni a bankba, alsógatyákat venni és Bubble Tea-t inni. Bizony, ilyen stresszes az élet, mikor az ember újra nekiindul. Nagy hátizsákjainkat a buszpályaudvaron hagyva róttuk a kötelező köröket a városban. A St. Enoch plázában ebédeltünk, és kifejezetten rosszul éreztük magunkat. Glen Nevis csöndje, békéje, friss levegője és iható vizű folyója oly távolinak tűnt, mintha nem is csak pár órája jöttünk volna el. Zsúfoltság, zaj, tömeg, mesterséges fény, műkaják, smink, műmell, műember. Vissza a valóságba? Most akkor melyik az „igazi”? Most is érzem, hogy megváltoztam. Hiába éltem egész életemben Budapesten, mostanra már nehéz elképzelnem, hogy ilyenek a mindennapjaim, mint amit itt tapasztalok.

Hogy kicsit elszakadjunk az emberáradatból, felsétáltunk a Nekropoliszra, ahol egy kriptán ücsörögve néztük az alattunk elterülő várost. Szeretem az ilyen helyeket, ahol a nyüzsgést kicsit „magam alatt” tudhatom, s kissé kiemelkedve szemlélhetem. Otthon Budapesten az egyik kedvenc helyem az Erzsébet-híddal szembeni vízesésnél lévő kis híd. Nyári éjszakákon órákon át ücsörögtem ott alkalmanként a lábamat lógatva a korlátról, és csak merengtem mindenféléről.

 

Idén a Nekropolisz külön meglepetést tartogatott, mikor egy kaparós sorsjeggyel még 100 fontot nyertem!! Igazi kis bónusz így a szezon végén.

 

 

 

Az esténk várakozással, mekiben és buszpályaudvaron ücsörgéssel telt. Fél 10 környékén aztán felszálltunk az éjszakai buszunkra, mellyel 8 (igen, nyolc!!) fontért jutottunk el Londonba. Ez tipikus kis backpacker-trükk, mellyel sokat spóroltunk, és még élményeket is gyűjtöttünk. A járataink olcsóbbak voltak Londonból, mint Glasgowból vagy Edinburghból lettek volna, oda pedig Megabus-al, egy éjszakai szállás árát is megspórolva le tudtunk jutni.

 

London bébi!

 

A 10 órás – egyébként nem túl pihentető – buszozás után reggel 7 körül megérkeztünk a londoni Victoria buszpályaudvarra. Meglepő módon szerintem mind a Népligetnél, mind a Stadionoknál található budapesti pályaudvarok verik minőségben ezt. A hátizsákjainkat teljesen eldugott helyen, életét sajnos tökéletesen unó embernél tudtuk leadni. Nem túl költői, de a mai napig a „tiszta szakadt” jelző van bennünk, mikor erre a helyre gondolunk.

Mindketten jártunk már Londonban, így most nem volt kedvünk újra befizetni pl. a Westminster apátságba, vagy a London Eye-ra. Bejártuk ugyan a kihagyhatatlan helyeket, úgy mint Trafalgar Square, Big Ben, Buckhingam palota, Piccadilly Circus, Tower Bridge, de időt szakítottunk a 9 és ¾. vágányra, Baker Street-re (Sherlock) majd az Abbey Road-ra is, mely kissé azért kiesik a belvárosból. Itt fényképezték a híres Beatles képet, melyen átkelnek egy zebrán.

 

 

 

Érdekes, hogy mint sok más dolog a világon, ez is oly hétköznapi élőben. Csak egy zebra, ami az előtt a stúdió előtt van, ahova jártak felvételeket rögzíteni. Manapság itt már semmi nem emlékeztet rájuk, és a sok turista az utca közepén sétál fel-alá, hogy hasonló képük legyen – a helyi autósok úgy tűnik már megszokták ezt. Ugyanígy éreztem New York-ban is. Mekkora dolog volt nekem mindig a Central Park például, de igazából az is csak egy park, tele emberekkel, akiknek ez a Margitsziget.

 

A Tower Bridge aznap épp le volt zárva, így csak csoportokban engedtek – és tereltek – át mindenkit. Mikor végre átjutottunk, kiderült, hogy az új Transformers filmhez forgattak jelenetet. Sajnos kétlem, hogy felbukkannék majd benne!

 

 

 

Délutánra már úgy elfáradtunk, hogy a királyi palota melletti Green Park-ban leheveredtünk a fűre és annak rendje és módja szerint aludtunk 2 órát a napsütésben. Isteni volt, bátran tudom javasolni bárkinek, aki épp fáradt, mikor arra viszi útja!

Rövid kis londoni napunk után kibuszoztunk a Gatwick reptérre. Gépeink ugyan csak másnap reggel indultak, de jó hátizsákos utazókhoz méltóan székekben aludtunk a szinte teljesen kihalt reptéren.

 

 

 

Hajnalban aztán Brigi csekkolt be először budapesti járatára, hogy hazalátogasson 10 hónap utazás után, én pedig pár órával és a dominikai Kalinagoról szóló blogbejegyzés megírása után indultam el Izlandra sarki fényt vadászni.

 

 

 

 

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések