©2017 by Benceutazik

Skócia legjava - Loch Ness, Skye és Ben Nevis

June 30, 2017

A dolgos hétköznapokban fantasztikus érzés volt mindig, mikor látogatóink érkeztek. Anyuék után még 3 turnus érkezett, velük különböző helyekre is látogattunk el. Nem bírtam türtőztetni magam, így több mint 50 képet is csatoltam ehhez a poszthoz, Skócia egyszerűen gyönyörű! :)

 

 

 

Loch Ness

 

Brigi két kisebb testvére Olgi és Illés, illetve anyukájuk Hédi voltak a következő látogatóink júliusban. Mivel a saját lakókocsinkban csak két plusz embernek van hely, így ők sajátot béreltek 10 percnyire tőlünk. Egyik első nap munka után felszaladtunk Olgival hármasban a Ben Nevisre vezető ösvény kb. feléig, s nagyon örültünk ennek a kis spontán túrának.

 

 

 

A kocsibérléses napunk igen kalandosra sikerült. Először a völgy végében található Steall Falls-hoz gurultunk el, ahol így – az Anyuékkal való túra ellenében – csak egy rövid kis séta volt hátra magáig a vízesésig – 1.6 km mindössze 80m szintemelkedéssel. Illéssel vezettük a csapatot, és hiába a ragyogó napos idő, az árnyékban kellemes hűvösben sétálhattunk a fennsíkig. A „majomhídig” is elmentünk, Olgival hármasban át is keltünk – majd a sok várakozóra tekintettel visszafelé inkább átgázoltunk a patakon. Itt a célfotónk! :D

 

 

 

Újra kocsiba pattanva becéloztuk a Loch Ness partján található Urquhart várat, s míg Brigi vezetett a többiek szusszanni is tudtak egy kicsit. Parkolót ugyan nem volt könnyű találnunk ezen a verőfényes napon, de végül csak akadt egy! A romlátogatás egy jópofa kis vetítéssel kezdődött, melyben röviden bemutatták a vár történetét. A legjobb mégis az volt, mikor a besötétített teremben a vásznat felhúzva (!) beömlött a fény éselénk tárult a várrom látványa. 

 

 

 

Nagyjából egy órát sétálgattunk itt ezután, majd mivel már kezdtünk éhen halni, helyiek tanácsára hallgatva a szomszédos Lewiston-beli Loch Ness Inn-be ültünk be ebédelni. Ebéd után visszaindultunk délnek, mikor egyszer csak olyan gödörbe hajtottunk, hogy azt mindenki feneke megérezte. Le is húzódtunk a következő lehetőségnél megnézni lett-e defekt, és bizony lett. Bérelt autóval legjobb defektet kapni. Életemben egyszer már cseréltem kereket ezelőtt, így nagyjából sejtettem hogy kell nekilátni. Hédivel összeraktuk a tudásunkat és végül minden extra csavarkulcsot megtalálva úgy 20 perc alatt abszolváltam a feladatot. Öröm az ürömben, hogy nagyon kicsivel ezután egy gyönyörű fenyős tóparti részre bukkantunk, ahová ha korábban érkezünk, biztos nem lett volna ilyen szép.

 

 

 

 

Fort Williambe érve még lekanyarodtunk a Glenfinnan Viadukt felé. Ez az a híd, ahol a Roxfort Expressz majdnem elütötte Harryéket a repülő autóban – továbbá erre jár naponta a Jacobite Expressz, ami a híressé vált gőzöst alakította. A társaság már elég fáradt és nyűgös volt ekkorra, de bízom benne nem bánták meg a kitérőt, s élvezték a naplemente-közeli fényeket.

 

 

Másnap visszavittük az autót, ahol szembesítettek minket azzal, hogy bizony a kerék nincs a biztosított alkatrészek között, így teljes egészében nekünk kell állnunk a kárt. Ez eddig még csak hagyján, de – szerintem nem jogosan – állították, hogy a felnit magát is cserélni kell, így az előző napi kirándulásunkat megdobták egy £350-os számlával. Volt itt agónia, átvittük másik szervízbe is megnézetni, de a végén sajnos le kellett nyelni mind az összeget, mind a hölgy lehetetlen stílusát amivel megajándékozott minket. C’est la vie!

 

Ben Nevis

 

Egy héttel később augusztus közepén már Csenge és Gergő, avagy a két idősebb tesónk vendégeskedtek nálunk. Javában dübörgött a csúcsszezon, de szerencsére tudtunk így is elég időt együtt tölteni. Bár Gergő végig köhögött, többször sétáltunk a környéken, vagy bent ücsörögtünk a városban, megmutattuk nekik a használaton kívüli kőtemplomban kialakított mászóközpontot is. Sajnos rajtam kívül senki nem vállalkozott arra, hogy egy igazán forró napon megmártózzon a Nevis folyóban. Én magam is csak 2 ugrás erejére, úgy 3 perc hosszan voltam bent, de ez is hűvösen tartott egész napra.

 

 

Vártuk már őket, mert úgy terveztük, négyesben fogjuk megmászni Nagy-Britannia legmagasabb hegyét, a Ben Nevis-t. Nekem egy évvel korábban nagyon tetszett, gondoltam megmutatom a többieknek is. Gyönyörű időben indultunk el, de Csenge a hátfájása miatt sajnos hamar visszafordult. Mi haladtunk tovább, viszonylag sok ember társaságában, akik vagy velünk együtt fölfelé haladva törtek a csúcsra, vagy már a sikerélménnyel gazdagodva igyekeztek lefelé. Az út maga először nem a Ben Nevisen vezet, hanem ezen, kempinggel pont szemközt található kb. 700 méter magas dombon:

 

 

 

Olyan 500 méter magasan aztán van egy gyönyörű tó, amit magunk mögött hagyva már a Ben Nevis oldalát kezdjük kaptatni. Itt van egy szép vízesés, ami az utolsó vízvételi pont is, itt meg is álltunk pihenni 10 percet és feltöltöttük a kulacsokat is. Ez a vízesés jelzi továbbá a mászás felét. Az út sokat változik innentől, s perceken belül magunk mögött hagyjuk a füves zöld domboldalt, mely átadja a helyét egy szinte holdbéli tájnak, ahol csak a köveken és sziklákon lépdelünk végig. Itt sajnos Gergő is visszafordult, így már csak ketten Brigivel tettük meg ezt a szakaszt, hogy aztán végül gyönyörű panoráma, csodálatos időjárás és egy teljes óra pihenés legyen a jutalmunk.

 

 

 

 

Skye

 

Egy nappal Csengéék távozása után megérkezett Apu, akit ekkor már 9 hónapja nem láttam. Amellett, hogy jó volt a jelenléte a munkanapokon is, vele végre felfedeztük Skye szigetét. Skye-t kiemelkedően gyönyörűnek tartják még a többi skót vidék közül is, a képeket nézve majd döntsétek el ti magatok mit gondoltok.

Az oda vezető úton először megálltunk egy híres kastélynál, melyet nagyon jó állapotban őriztek meg a mai napig. Az Eilean Donan kastély egy mini szigeten fekszik egy tavon, s ennélfogva rendkívül sokáig bevehetetlen volt. Végül – elnézést, hogy már nem emlékszem pontosan – valakit rejtegettek az angolok elől, akik erre felküldték három hajójukat, és lényegében szétágyúzták a kastélyt... Innen építették aztán újjá és csináltak belőle egy korhű múzeumot, melyben sajnos annyi a turista, hogy a lépcsőknél időnként egész sokat kellett várni, hogy tovább haladhassunk. Sajnos bent nem lehetett fotózni, de azért kívülről sem rossz.

 

 

 

Ekkorra már teljesen kimerültünk egyébként a csúcsszezontól, így végig Apu vezetett, s mi sokszor csak aludtunk. Az itteni szűk utak - és a bal oldali vezetés - miatt viccesen sokszor szívtuk a fogunkat, mikor úgy éreztük, túlságosan padka-közelbe került az autó bal oldala. :D

Skye-on másfél napot töltöttünk, és szeretném, ha itt újra a képek beszélnének helyettem eme csodás helyről. Ezt a posztot ezzel zárom, élvezzétek a látványt! :)

 

 

 

 

 

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések