©2017 by Benceutazik

Élet Glen Nevisben

July 11, 2015

Glen Nevis sokak szerint Skócia legszebb völgye. A völgy nagy része magánkézben van, és található itt campsite, étterem, bár és youth hostel is. Mindezek közvetlenül a Ben Nevis-re induló turistaút aljánál, mondhatni a Ben Nevis árnyékában. Ide költöztem most.

 

Történt ugyanis, hogy munkahelyet váltottam június legvégén, így a júliust már az itteni étteremben kezdtem. Mivel eddig Staff Accomodation-ben laktam, onnan a munka megszűntével tovább kellett állnom, az étterem viszont nem tudott szállást biztosítani, így gondoltam egy nagyot, és bevállaltam a sátorozást a campsite-on.

 

Miután felállítottam a sátramat;

 be is pakoltam az összes cuccom. Mint látható, a sátram egy szolid kétszemélyes sátor, amiben épphogy fel lehet ülni átöltözéshez, de egyenes gerinccel már nem lehet bent ücsörögni. Ami kívülről nem látszik az egy nagyobbfajta bőrönd, egy 70L-es túrahátizsák, egy normál hátizsák, és 1-2 zacskónyi ez-az. Nameg mindemellett a fekvőhelyem. Sebaj, dolgozik bennem a fiatalos kalandvágy, jó lesz ez így 2-3 hónapig. Legalább lesz majd mit mesélni ha megöregszem. 

 

Nagyjából minden adott egyébként, a mosdó és tusoló nagyon kultúrált, van mosó- és szárítógép, van hol edényeket mosogatni, a laptopot tudom tölteni míg dolgozok, és ivóvíz is van kb. 50 méterenként. Főzésre limitált megoldást nyújt a kemping gáz-főző és a hozzá való edényeim, de nyilván rakott krumpli most egy ideig nem lesz.

 

Pár napja úszás után sétáltam vissza ide, de kivételesen nem az út melletti járdán, hanem a Nevis folyócska melletti földutat választottam. Igencsak meglepődtem mikor egyszercsak fürdőző gyerekeket és felnőtteket pillantottam meg,

 

hisz a gyönyörű napos és meleg idő ellenére a víz itt mindig baromi hideg. Pláne a folyóvíz. Ahogy továbbmentem, egy mélyebb résznél viszont már úgy éreztem, hogy ha most nem fürdök meg akkor talán soha nem fogok, így visszavettem az úszósortom és elmerültem a jeges vízben. Körülbelül ilyen gondolataim voltak: "Úristen, nem vagy normális ez jéghideg, úristen kifelé, te jó ég, basszus megfagyok, tipli kifelé..." Miután kimentettem magam, fel is másztam egy sziklára amit sütött a nap, és a törölközőmbe burkolózva próbáltam kiolvadni. Ekkor felbukkant két tizenéves lány, akik miután megmártóztak, elkezdtek ugrálni a vízbe:

 

Ezt nem figyelhettem tétlenül, visszamásztam a vízbe, átúsztam a túloldalra és magam is csobbantam jópárat. Az ugrás miatt a hideg jóval kevésbé volt csontig hatoló. Később érkezett még egy apuka a lányával, akikhez végül pont a továbbindulásom előtt a nagypapa is csatlakozott, és hiába volt vagy 70 éves, simán beugrott ő is.

 

Mikor ezeket meséltem aznap este az étteremben, említették, hogy a folyón fentebb, a Lower Falls-nál is lehet és szokás ugrálni, habár az pár fokkal durvább. Mikor arra jártam útban a Steall Falls felé (ahol egy bácsi béna képet csinált rólam vízesés nélkül) már láttam, és emlékeimből előhívva magamtól eszembe nem jutott volna ott leugrani.

 

Talán hétfőn vagy kedden történt végül, hogy gyönyörű napsütéses idő volt a reggeli műszakom után, így biztosan tudtam, hogy most elmegyek oda is, és ha törik ha szakad, én leugrok ott is. A sátramhoz érve láttam hogy egy új szomszédom van, egy 55-60 körüli vállig érő hajú férfi. A képen épp csukott szemmel bagózik, tipikusan így ejtőzött.

 

 

Beszédbe elegyedtünk míg pakoltam a fürdőcuccom, és kiderült, ő is a Lower Falls-hoz igyekszik nemsokára, így volt is fuvarom az amúgy 1 óra sétára lévő helyre. Útközben elmesélte hogy Phillipnek hívják, holland, és 15 éve már járt itt a gyerekeivel. A gyerekek viszont megnőttek, és nem élveznék Skóciát, így míg a felesége és a lánya Rhodoson nyaralnak, addig ő inkább eljött egy skót körútra egyedül. Mesélt egy helyről, ahol 15 évvel ezelőtt járt, egy rejtett kis medencéről amibe és amiből vízesés zubog, kb. 15 percnyi sétára onnan ahova én igyekeztem. Megkérdeztem megmutatná-e, így mikor leparkoltunk először vele sétáltam fel addig a helyig. Jó volt nézni ahogy az emlékeiben kutatja pontosan hol is lehetett, folyamatosan azt mondta, hogy 15 éve még nem voltak itt fák, ezért most nehezebb rábukkannia. Végül sikerült, és komolyan ha ez mondjuk egy trópusibb éghajlatú helyen lenne, nagyon romantikus búvóhelynek számítana. Itt magára hagytam őt az emlékeivel, és a különös cigi-szivarjával amit mindig szívott, hadd nosztalgiázzon.

 

Visszasétáltam

 a vízeséshez, ahol két srác hiányos öltözékéből meg tudtam állapítani, hogy ők nemrég ugrottak, így megkérdeztem őket mi is a titka az ugrásnak. Nagyon örültek, hogy le szeretnék ugrani, így elmagyarázták, hogy miután a kimászik az ember a korláton kívülre, pontosan oda kell ugrani ahová a vízesés hullik, majd a híd alatt átsodródva kell felmászni a sziklákon. Ilyen magasról még sosem ugrottam (attól függően hogy a hídról vagy a korlátról ugrasz 8.5-10 méter), ráadásul ez nem tenger, ahol egyrészt látni lehet hogy biztonságos ugrani, másrészt nincs sodrása, hanem konkrétan egy sziklákkal körbevett vízesés "alá", ahol vélhetően azért sodrás és víznyomás is akad. Sebaj, ha már idáig eljöttem leugrok. Biztos ami biztos az egyik srácot azért megkértem ugorjon le előttem, csak hogy lássam tényleg túl lehet ezt élni.  Ő az aki ezt a videót csinálta az első ugrásomról (ígérem a többi kb 10-15 jobb volt, ráadásul a nagy részét már a korlátról ugrottam!).

 

Körülbelül 1-1.5 órát töltöttünk itt, közben még pár másik barátjuk is csatlakozott, és így múlattuk az időt. A szikláról (amin korábban le lettem fényképezve) is beugrottam, viszont a vízesésen való lecsúszást nem nekem valónak ítéltem, miután elég fájdalmasnak tűnt a hátsó fertályra nézve, mikor az egyik srác megcsinálta (egy szikla pont megdob mielőtt elkezdenél esni). A vízesés tetején egy ponton van egy "titkos" üreg ahova benyúlva nagyon szép lecsiszolt köveket lehet találni, a videós srác össze is szenvedett nekem egyet, csak úgy.

 

A végére az úszósortomon lévő kb. 2 cm-es szakadásból az lett, hogy majdnem az egész oldala kiszakadt, és mivel nem volt nálam semmiből váltás, így erősen gondolkodtam hogy póló nélkül, szakadt sortban ugyan mennyire lehetek bizalomgerjesztő stoppos visszafelé. Ezen szerencsére 50m-nél többet nem kellett gondolkodonom, ugyanis Phillip is éppen akkor sétált vissza, így hazafelé is együtt jöttünk.

 

Tegnap az egyik itt dolgozótól vettem 50 fontért egy 3 személyes nagy (alvó+előtér) sátrat, amibe átköltöztem, így már azért kicsit kényelmesebben vagyok. (A képen épp az átrámolás utáni pillanat látható, mikor mindent behajigáltam, hogy a kis sátramat lebonthassam.)

 

Nem cseréltem volna le a másikat, ha legalább ülni lehet benne rendesen, de hosszútávon az nem kényelmes. Utazósátornak tökéletes, az lesz ami majd jön velem a későbbiekben, lakni viszont nem az igazi.

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések