©2017 by Benceutazik

Dominika - A farm, ahol éltünk

May 26, 2016

A kutyák már nagyban ugattak, és éreztük, hogy jó helyen járunk (vége volt az útnak), mégsem szerettünk volna „kopogás” nélkül bemenni. Szóval csöngettünk amig meg nem jelent valahonnan egy ősz szakállas magas raszta baseballsapkában, aki beljebb tessékelt minket. A kapun beérve balra domboldal, jobbra mély árok, szemben a kutyák nappali szálláshelye. A kutyáknál jobbra fordulva, az árok túloldalán vannak a kecskék, balra pedig egy ösvény a legalsó házhoz. Ennek két oldalán lehet feljutni a „második szintre”, ahol egy kis fészer, illetve a fő ház található. A szint két végén lehet fentebb jutni, ahol pedig a „harmadik szinten” található még egy kis kunyhó. Innen hátrébb is van még sok minden, de arról majd később.

 

Miután Norman egy meredek ösvényen felkísért minket a kunyhónkhoz, Briginek kicsit emésztenie kellett amit láttunk.

 

Nekem nagyon tetszett már elsőre is, de belátom, Brigi világából ez valószínűleg nagyon nagy ugrás volt az ismeretlenbe. Pláne amikor később jeleztem, hogy a tervezett 1 helyett inkább 2 hónapig maradnék, ha lehet.

 

A képen talán jól látszik, hogy az egész kunyhónkban összesen egy ágy és némi tér volt, illetve hordók amiknek a tetejére tudtuk pakolni a cuccainkat. Ha valahova le akartunk ülni az az ágy volt, vagy odakint valami kő. Esetleg több „szinttel” lejjebb a függőágy. Az ablakok nagy részéhez sosem értünk, egész ott tartózkodásunk alatt nyitva voltak, akár sütött a nap vagy esett az eső. A hőmérséklet persze sosem indokolta volna, hogy becsukjuk, még éjszaka sem igen ment 23 fok alá a hőmérséklet. A tető bádog-hullámlemez volt, amivel semmi gond nincs amig nem kezd el szakadni az eső éjszaka, akkor ugyanis olyan mintha rögtön jégeső esne. A törölközőink mindig egy ugrókötélen lógtak a plafon alatt, ez volt az egyetlen fedett „szárító” alkalmatosság. Mint az az első körülnézés után rögtön kiderült, áram az nincs. Így persze víz kapcsán is csak abból gazdálkodhattunk, amit a esővízből a tetőről összegyűlt. A kilátás a kunyhó melletti teraszunkról persze kárpótolt mindenért:

 

Szóval miután az első benyomás megvolt és pihentünk pár percet, lementünk a „normális” házhoz, ahol Greta&Norman élnek. Ez valamivel tágasabb mint a kalyiba, ráadásul normális kőfalai voltak. Itt volt a konyha amit használhattunk, illetve a későbbiek során több éjszakába nyúló beszélgetés is itt, a „nappali” részben zajlott. A nappali kifejezés persze erős túlzás, de mégiscsak az volt. A középső ház és fölötte a kalyibánk:

 

Szóval leereszkedtünk ebbe a házba, hogy kicsit összeismerkedjünk a vendéglátóinkkal/munkaadóinkkal/szomszédjainkkal. Nameg elég éhesek voltunk, szóval némi vacsorát is reméltünk. Miután lefutottuk az általános köröket, kiderült, hogy ők ugyan Dominikáról származnak, de életük nagy részében New York-ban és Torontóban éltek. Miután nagyjából elérték a nyugdíj korhatárt úgy döntöttek visszaköltöznek Dominikára és a családi birtokot kezükbe véve csinálnak egy szuper farmot maguknak és az unokáiknak, ha bármelyiket is valaha érdekelné esetleg ez a fajta élet. Norman autó-, dízel-, majd repülőszerelő volt, míg Greta bankfiókokban dolgozott. Mindkettőjük azt vallotta, hogy az álmaikat jöttek végre valóra váltani itt, hisz mindig is arról álmodoztak, hogy itt éljenek a természet közepén. A gyerekek pedig már jó ideje stabilan álltak a saját lábukon, így elérkezettnek látták az időt. Mint később kiderült, az életük azért magába foglal minden évben pár hónap New York-i tartózkodást valamelyik gyereknél az unokákkal, akikkel máskülönben nem találkoznának. Jó indítás, szeretem azokat az embereket, akik az álmaikat élik. Ez a kép az utolsó ott töltött napunkon készült:

 

Az első beszélgetésünket egy egyszerű, de finom vacsorával koronáztuk, majd nekirugaszkodtunk egy tusolásnak. A „tusoló” itt egy, az udvaron lévő slagot jelentett a „legalsó” szinten. Nem, nem viccelek, 2.5 hónapig egy slaggal tusoltunk az udvar kvázi közepén.

 

A zuhanyzó mellől lőtt kép felfelé: lenti és középső ház, legfelül a viskónk:

 

Minden nap szóltunk tusolás előtt, hogy most lehetőleg ne jöjjenek arra, mert tusolás in progress, majd mikor kész voltunk, feloldottuk a tilalmat. Ez akkor volt igazán izgalmas, amikor a helyi fizetett munkás, Matthew is a farmon tartózkodott, ő ugyanis abban a házban aludt, ami mellett a tusoló-hely volt. Szóval őt mindig külön el is kellett küldeni… A tusolónál mókásabb már csak a WC volt, amihez először is keresztül kellett menni a kecskeólon, majd a tankját fel kellett tölteni a már ismert slaggal (slagvonszolásból emiatt szerintem legalább az Európa-bajnoki szintet ütjük meg már, lévén a kettő egymástól legalább 100 méterre volt, útközben egy árokkal és egy kapuval a kecskék miatt), majd miután magadra zártad az ajtót… Na igen, igazából ajtó az nem volt.

 

Normant szeretném idézni: „Toilet with a view”. Tagadhatatlan, ücsörgés közben gyönyörű panorámánk nyílt az esőerdőre, amiben a farm volt.

 

Kicsit kellemetlenebb volt, hogy az ajtóhiány miatt sokszor kiabálással kellett elijesztenünk a bármilyen okból felénk igyekvő (bármiféle kecskékkel kapcsolatos dolog, ottfelejtett szerszám, vagy konkrétan célzott mosdó-igénybevétel, stb.) egyéb lakosokat, nehogy „ránk nyissanak”. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor a szavannán a gazellák nem ihatnak nyugodtan, mert folyamatos készültségben vannak a ragadozók miatt. No persze már első este megkérdeztük, hogy éjszakai szükség esetében mi a teendő, hiszen 2 szinttel alattunk és messze van a mosdó, és az ösvényeket nem ismerve még nappal is esés-veszélyes néhány emelkedő, éjszaka pedig garantált a kudarc. A házban ugyan van tusoló meg wc is, de az egyrészt a hálójukból nyílik, másrészt kisebb kapacitású víztartályra van kötve, igy négyünknek nincs elég víz benne. A válasz az volt, hogy elvégre a természetben vagyunk, érezzük hát otthon magunkat. Az egyetlen kérés az volt, hogy ne mindig egy helyre pisiljünk ha lehet, mert akkor az úgy előbb-utóbb büdös lesz… Miután minden kardinális kérdést tisztáztunk, kaptunk egy önkéntes-szerződést is, amin a „petróleumlámpa biztosított” sort szolidan kisatírozták. Mikor ezután felmentünk a kalyibába, egy plafonról lógó törött petróleumlámpa segített megoldani ezt a rejtélyt. Talán a Guadeloupe-ról szóló posztomban említettem, hogy már 6-kor sötét van.. Nos itt sem volt ez másképp, és elektromosság nélkül, mindössze a fejlámpáinkra számíthattunk. Ekkor persze még gyakorlatlanok voltunk és 6-kor ágyban fekve azon gondolkodtunk, hogyan is fogunk mi ilyenkor elaludni…

 

Végül irtó jót aludtunk, imádtuk az isteni friss levegőt, a meglepően „zajos” természetet, és hogy vaksötét volt. Reggel korán ébredtünk, lent oatmeal-t kaptunk reggelire, majd igazából egész nap alig csináltunk valamit. Greta körbemutogatta az egész „alsó részét” a farmnak, megismertetett minket a különböző gyümöcsfákkal, a kecskékkel, kutyákkal, stb. Hibiszkusz és citrus az alsó szinten, a háttérben kókuszpálma és breadfruit tree:

 

Az alsó ház, mintha a kis ösvényen kívül semmi sem választaná el az erdőtől:

 

Azóta rengetegszer próbáltam meg összeszedni mennyi minden is terem a farmon, most is itt egy lista a teljesség igénye nélkül: papaya, passion fruit (maracuja), mangó, guava, kókusz, narancs, grapefruit, egyéb citrusfélék, aloe vera, szerecsendió, vanília, kakaó, kávé, fahéj, citromfű, ylang-ylang, breadfruit, többféle babér-fa (a normálon kívül volt még citromos és ánizsos mellékízű fajta is), soursop, cukornád, time, breadnut, ananász, különböző erős paprika bokrok, banán, yam, gyömbér, hibiszkusz, és azt hiszem ennyi… Persze biztos eszembe fog jutni, hogy kihagytam valamit, de ez már csak ilyen. Lényeg, hogy egy nagyon változatos helyet kell elképzelni egy meredek domboldalon, amit közvetlenül körbevesz az esőerdő; nem pedig egy nagy kiterjedésű ültetvényt. Ezt a sokszínűséget fokozták az állatok: 15 kecske, 4 felnőtt és 2 kölyökkutya, 1-3-2 macska (időrendben), számtalan kolibri, gyík, madár, elvétve oposszum, leguán, kígyó, papagáj. Persze a legtöbb időt a kutyákkal töltöttük ezek közül, illetve esténként volt egy visszatérő egérkénk, akit mivel nem voltunk hajlandóak megmérgezni, kitartóan jött újra és újra. Rengeteg próbálkozás után végül egyszer sikerült lencsevégre kapnom egy kolibrit, így most büszkén közzé is teszem! :)

 

A munka végig ottlétünk alatt fizikailag megterhelő volt, már csak a szintkülönbségek miatt is. Nameg ne felejtsük el, hogy egy kb. nyugdíjas korú párnál laktunk, így egyértelmű volt, hogy a nehezebb dolgokat átvállaljuk tőlük. A főúttól a farmig átlagosan 30 perc volt a menetidő, a farm „aljától” pedig a hátsó, Kaseb elnevezésű részig újabb 15 perces meredek kaptató vezetett. A munka elég változatos volt, a 2.5 hónap alatt a következőket csináltuk (zanzásítva és a teljesség igénye nélkül): trágyacipelés a kecskéktől Kaseb-re, kakaó-palántáknak lyukak megásása, elültetése, gázpalack és egyéb nehezebb dolgok cipelése a faluból, kecskék etetése/kiengedése/kikötése/kergetése, egy esetben temetése, ólak takarítása, kakaó szüretelés és feldolgozás, palánták cipelése Kaseb-re, bush-vágás és cipelés a kecskéknek, „lépcsőásás”, árok kitisztítása, terület megtisztítása a biohulladéktól, hibiszkusz-ágak sarjasztása bent az erdőben, „gaztalanítás”, azaz bokortalanítás, a farmra vezető út és „esőelvezető” megtisztítása, kövek összeszedése, favágás, -metszés, ház kitakarítása, ablakpucolás, hulladék csempe tisztítás, aprókövek cipelése zsákokban fel a farmra, föld trágyával vegyítése és szétszórása, szeméthordás (egyetlen lejtmenetes cipelős feladat), stb… Igazából így leírva semmi extrának nem tűnik nekem, de az a helyzet, hogy 13 kg-ot fogytam a 2.5 hónap alatt. Hogy ezt honnan tudom? Nos kb. 1.5 hónap után rájöttem, hogy van egy kecskék mérésére használható kampós, felakasztható mérlegük, amit némi okoskodás után és pár kötéllel megtoldva alkalmassá tettem emberi mérlegelésre. Ekkor még csak -8 kg-nál tartottam, a maradék egy hónapban lement még 5. És azt is hozzá tenném, hogy egyszer 36 kilót cipeltem fel a faluból, amin azóta is ámulok, hogy hogyan (több pihenővel persze). A cipelős munkák jók voltak, a legkevésbé talán a kecskék kikötését szerettem, mert egy nagyon meredek és csúszós domboldalra kellett őket felvinni, ez a kép talán jól bemutatja:

 

Ráadásul az egyik mindig, amikor fentebb volt nálam, felágaskodott a hátsó két lábára és úgy tett, mintha „le akarna fejelni”. Azt hiszem ott haltam volna meg, először is betöri a koponyám, utána pedig leesek a domboldalon… Szerencsére mindig megelégedett az ijesztgetéssel, így még életben vagyok. A kakaó-feldolgozásról majd írok egy külön posztot, az jó buli volt. A favágást machetével kellett megejteni, hisz itt mindenre azt használják nagyjából. Arról viszont senki nem szólt, hogy a breadfruit tree-ből fehér ragasztó szerű lé fröcsög ha vágják ki, ami soha többet nem is jött ki abból a nadrágomból… A bush vágást és cipelést úgy kell elképzelni, hogy Normannel lementünk valahova a farmon kívülre, és az út mellett nekiállt kb fél órát gallyakat, indákat, stb vagdosni. Ezeket aztán összekötöztük és a fejünkön felvittük a kecskéknek. Ez persze azzal járt, hogy reggel rögtön már tiszta kosz lettem. Különösen antipatikus volt, amikor bejelentettük előre, hogy másnap bemegyünk Portsmouth-ba és reggel szólt, hogy előbb kéne busht hozni… Ekkor ugyanis az átöltözés, időhúzás és fölösleges leizzadás miatt kicsit mindig elrontottnak éreztem a pihenős napunk kezdetét. A kecsketemetés meg… Nos ez szomorú, ugyanis egy kiskecskét kellett elbúcsúztatnunk miután pár napos gyengülést követően egyszer csak nem állt fel többet. Érdekes volt megfigyelni, hogy ha a többi kecske fel is fogta esetleg mi történt, egyáltalán nem törődtek vele, még a saját anyja és testvére sem. Ezzel szemben minket mennyire megérintett, hogy ez a kis ártatlan pár hónapos csöppség aki addig mindig vidáman mekegett, nincs már többé köztünk.

 

A napi rutinunk hamar beállt. Minden reggel 6-kor keltünk, kezeltünk/meditáltunk kb. 8-ig. 8-kor leballagtunk reggelizni (oatmeal/tojás/pirítós), majd feladat egyeztetés után 9 magasságában elkezdtünk dolgozni. Általában egyedül kellett dolgoznunk, ritkábban közvetlenül segíteni valamit. Sosem lihegtek a sarkunkban vagy hajtottak. Sőt, igazából általában azért szóltak, hogy nem kell olyan keményen dolgozni, nyugodtan pihenjünk többször, stb… Általában délig dolgoztunk, aztán egyikünk főzött (hüvelyesek/tészta/zöldségek). Az ebéd olykor kitolódott egészen 4-ig, pl. amikor Kaseb-en voltunk fent egész nap mindannyian. Kasebre menet:

 

Ezen a képen a farm lenti és fenti része közötti erdő, illetve jobbra a már kitisztított fenti terület alja látszik:

 

Ebéd után folytattuk tovább általában 3-4-5-ig, attól függően mennyi teendőnk volt. Ezután jött a zuhany, és kis lazítás. Vacsorát általában már full sötétben ettünk 6-7 között. Hamar megtanultunk a fejlámpáink által biztosított fényben létezni esténként és rennngeteget römiztünk. De tényleg! Volt egy olyan nap, amikor konkrétan 50 menetet játszottunk. Más napokon csak ebédig dolgoztunk, utána pedig lementünk a faluban levő hotelbe, ahol tudtuk tölteni a kütyüinket és Wi-Fi is volt. A szabadnapjainkról is mi dönthettünk, amikor fáradtak voltunk vagy bármi egyéb, szóltunk előző este és másnap mentünk erre-arra, vagy csak pihentünk a farmon. Legtöbbször 1 napra mentünk el, általában Portsmouth-ba, a legközelebbi városba (Dominikán összesen 2 város van, ami az ország 67ezres összlakosságát nézve igy is tul sok) intézni a dolgainkat. Mosoda, posta, rendes bolt, netcafé, stb., mind itt volt található. Komolyan semmi említésre méltó nincs ebben a helyben egy nagyon jó juice-os helyet leszámítva. A másik fontos dolog, hogy ilyenkor tudtunk másfajta melegételt enni, mint a mindennapos lencse, tészta, rizs, stb. kissé íztelen világából, ami a farmon elérhető volt. Máskor ide-oda jártunk a szigeten, „felfedeztünk”, szülinapokat ünnepeltünk, „nyaraltunk”. De erről is lesz külön poszt.

 

Sosem fogom elfelejteni a hirtelen leszakadó esőket, a tiszta csillagos eget, melyhez foghatót eddig csak Kenyában, egy szavanna közepén láttam. Örökre velem marad a sok délutáni szunyókálás a függőágyak egyikében, az éjszakai természet hihetetlen hangjai és a gyönyörű, sokszínű természet a farmon és körülötte egyaránt. A rengeteg seggreülés a meredek domboldalon, ráadásul egyszer machétével a kezemben úgy estem, hogy sebhelyem is lett a szemöldökömnél. A rengeteg bosszúság, mely mindig csak rövid ideig tartott, általában a kecskék domboldalra kivezetése végett, vagy a rengeteg nevetés amiket a teljesen különböző személyiségű kutyák csempésztek az életünkbe. A kis kalyiba emléke, melyben vidámabb és nehezebb napokat is átéltünk, mindig velem marad. Hiszitek vagy sem, de felnőtt életem első húzódzkodásait is itt tudtam megejteni! Úgy érzem lehetetlen átadni mennyi tapasztalattal gazdagított a farmon való élet, így mindenkit arra buzdítok, hogy ha van kedve, próbálja ki maga! Esővizet inni és áram nélkül élni kvázi egy erdőben, igencsak a komfortzónán kívül esik. Talán pont ezért is adott annyit.

 

 

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések