©2017 by Benceutazik

Dominika - Kalinago

November 19, 2016

Két hete voltunk a farmon, amikor alkalmunk nyílt ellátogatni a farmon dolgozó Matthew családjához. Matthew tőlünk kb. 40 kilométerre délre lakott az óceán felőli oldalon egy kis faluban. Minket nagyon vonzott a terület, hisz ha minden igaz, akkor ez a Kalinago-terület jelenleg az egész Karib-tenger legautentikusabb helye. Közel 3000 „eredeti” karibi őslakos lakja és Matthew egy a kalinágók közül. Az útikönyv szerint ez a legnagyobb fentmaradt közösség a térségben. Mindenhol máshol szétforgácsolódtak, beolvadtak, vagy egyszerűen csak eltűntek a szigeteket egyébként benépesítő „indiánok”. Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rájuk, minket leginkább a Dél-Amerikai indiánokra emlékeztettek.

 

Ide indultunk el egy álmos szombat reggelen. Matthew még korábban lement a faluba, hogy egy helyi néninél elvégezzen némi munkát mielőtt hazalátogat a családjához. A farmról való ereszkedés közben szabályosan seggreültem, olyan csúszós volt az út… Sebaj, ez nem szegheti kedvünk, hamarosan rá is  bukkantunk Matthew-ra és segítettünk neki befejezni a sövény-nyírást. Gyalog indultunk neki, és lévén szombat volt, nem is számítottunk sok kisbuszra, sem egyéb járműre egészen Marigot-ig.

 

Nagyon szép napunk volt, az út első felét egy 5 km-es sétát a főúton gond nélkül tettük meg, s valóban eközben alig találkoztunk más emberekkel. Láttunk szuper gyökérzetű fákat egy folyó mentén,

 

 

lezuhant autóroncsokat, elhagyatott templomot, és a sziget leghíresebb strandjának a Batibou Beach-nek a bejáratánál is elhaladtunk. Már majdnem a Number One Beach-nél jártunk, amikor egy kisbusz felvett minket. Micsoda megkönnyebbülés a dimbes-dombos órák után… Vitt is minket egy darabon, Marigot-ban azonban végállomáshoz érkeztünk. Újabb séta és beszélgetés, és az az érzésünk van, hogy Matthew mindenkit ismer a környéken. Bemegy ide-oda, egyszer egy bolt előtt 10 percet is várunk rá, míg végez a bratyizással odabent. Szeretnénk már odaérni, de a térképünk alapján azért még odébb vagyunk.

 

 

Egy platós kocsira ülünk fel végül hátra, amiről leszállva banánfák között sétálunk le a főútról, rákanyarodva a Kalinago felé vezető „célegyenesre”. Kiderül, hogy itt kb. mindenben benne volt Matthew keze, ő ültette a banánfákat is, stb… Hamarosan újabb platós kocsin pattogunk egy emelkedős részen felfelé, és már érezzük igazán, hogy közel járunk. A kocsi azonban 5 perc után megáll, mi pedig gyalogolunk tovább. Közben már ebédidő is van, a hőmérséklet dögmelegre vált, árnyék sehol, Brigi kezd besokallni. Egy ponton letérünk az útról és kitérőt teszünk a „Baranta Autée” nevű kalinago-skanzenhez, ahol a bejáratnál tovább nem szeretne egyikünk sem menni.

 

Nem vonz a beöltözött és nekünk pénzért eljátszott „autentikusság”. Felvetjük Matthew-nak, hogy kezdünk megéhezni, és mi a helyzet náluk étel-fronton, mire számíthatunk amikor odaérünk. Briginek azt hiszem ekkor lett elege a nap eddigi részéből, ugyanis Matthew elfelejtette közölni velünk, hogy lévén ők szegények, nem tudnak minket vendégül látni, és vigyünk magunkkal saját kaját… Hát ez van, majd valahogy megoldjuk. Útközben életemben először láttam szerecsendió-fát, a termés gyönyörű!

 

Többször olvastunk és hallottunk a Cassava-kenyérről, amit a kalinagók készítenek, így nagyon örültünk, amikor a véget nem érő sétánk során belefutottunk egy ilyen pékségbe. Balszerencsénkre nem nézhettük meg hogyan is készül, mivel aznap nem készítettek frisset, de öröm az ürömben, hogy még volt 1 maradék, amit megvehettünk (gyömbéres-kókuszos), így elkerülve az éhhalált.

 

 

Mikor már minden reményt feladtunk, hogy ennek az egyébként gyönyörű sétának vége lesz egyszer, megérkeztünk. Matthew családjának házai a falu templomának közvetlen szomszédságában álltak, és otthoni jelzővel nagyjából a putri a legjobb kifejezés a helyre kinézet alapján.

 

4 kisebb-közepes faház állt a telken, aminek felszíne döngölt föld volt.

 

Hezram bicikli-roller hibridje egyszerűen nagyszerű volt:

 

Mi a leghátsót kaptuk meg, és a farmon álló viskónkhoz képest luxus fogadott! Volt áram, és egy viszonylag kényelmes ágy is. A többi házban Matthew szülei, illetve 1-1 testvére és azok családja laktak. Sehogy sem láttam viszont Matthew házát, hisz amiben mi laktunk is az egyik testvéréé volt. Kérdésemre, hogy ő hol lakik, azt felelte, hogy a szülei konyhájába szokott lerakni egy matracot ahol alszik a 2-3 éves fiával Hezrammal… Nem tudtam hova tenni a dolgot, hisz van munkája, hellyel-közzel rendesen is dolgozik, még sem sikerült 40 éves korára saját házba költöznie. Később kiderült, hogy volt neki, de lényegében elitta és elszívta az árát, majd adósság miatt el kellett adnia. Sajnos ez azóta sem változott, Norman egyszer arról mesélt, hogy amint megkapja a havi fizetését, egészen addig felszívódik és iszik amíg tart a pénze. Néha még kicsit azon túl is, egyszer még a farmon is megjelent egy üvöltöző nő Matthew-t keresve, hogy behajtsa azt amivel tartozik neki…

 

Nagyon vágytunk már egy fürdésre, de a telken csak egy félig-meddig elfüggönyözött zuhanykabin állt rendelkezésre, így a tengert választottuk inkább. Egy meredek ösvényen lementünk Matthew-al és két fiával, majd miután a tenger túlságosan háborgott, felsétáltunk a folyó mellett egy kis természetes medencéig.

 

Buddha szeme egy parti sziklán.. Igencsak meglepődtem.

 

 

 

Itt a jó hideg vízben lubickoltunk és felfrissültünk, a mini-vízesés alatt még vállmasszázsban is részünk volt. Itt már úgy éreztem, hogy megérte az egész napos kutyagolás, ráadásul a vendéglátóink is nagyon kedvesnek és aranyosnak tűntek.

 

Este kaptunk némi ennivalót, lévén nem tudtunk semmit vásárolni addig. Miközben falatoztunk, a TV-ben épp a Dominikai Karnevál megnyitóestjét közvetítették, de valami pocsék minőségben. Vártuk már, hisz mindenki mesélte mekkora buli, de nagyot kellett csalódnunk… Mikor besötétedett, Matthew szülei „kiöltöztek”, és kalapban-zakóban elmentek dominózni a barátaikkal. Az elkövetkező két napban sokszor láttunk dominó-csatákat, amikor a két játékost még egy csoport felnőtt is körbeállta és úgy figyeltek. Ezek az öregek iszonyat aranyosak voltak, ahogy sétabottal, egymásba karolva elballagtak dominózni…

 

Másnap korán keltünk, cocotea-t ittunk, majd a templomból kiszűrődő éneklést hallgattuk. Matthew idősebb fia segédkezett a papnak, még az is lehet, hogy pap lesz a későbbiekben! A ma délelőtti uticélunk a L’es Caliertetechien volt még valamivel délebbre tőlünk. Hezram is velünk tartott és egy iszonyat cuki kis esernyőt tartott a feje fölött a napsütés ellen. Néha kicsit hisztis volt amikor elfáradt, de egész jól bírta a strapát.

 

Amikor odaértünk, először leereszkedtünk egy kilátóponthoz, ahonnan lehetett látni alattunk az óceánt, jobbra pedig Dominika vadregényes, érintetlennek tűnő partvonala látszott. Elgondolkodtam, milyen is lehetett ezt meglátni a felfedezések idejében, ha még most is ilyen fantasztikus érzést kelt az emberben.

 

Alattunk az óceánból kissé kiemelkedve sima felszínű „medence” csábított úszásra  (angolul tidepool), hát leereszkedtem legalulra, levettem a pólóm, és becsobbantam a korallal és sziklával övezett medencék egyikébe, hogy lehűtsem magam.

 

Soha rosszabbat, egyszerűen fenséges volt! Óvatosan átlépdeltem egy másikba is, kikerülve a rákokat, és élveztem, ahogy az óceán hullámzása olykor átcsapott a peremen és kicsit odébb sodort. Matthew Hezrammal együtt ezalatt behúzódott egy sziklaszirt alatti árnyékos részre, Brigi pedig a vízbe nyúló „kőlépcsőről” fényképezett. A gondtalanság érzése kellemesen meglepett, és újra elkapott az érzés, ami Guadeloupe-on is rám tört második nap, mikor a ragyogó fehér homokos parton először igazán lubickoltam a Karib-tengerben.

 

Visszafelé levágtuk az utat, ebédeltünk Matthew-éknál, majd a templom előtt ülve játszottunk két rokon-kislánnyal. Az egyik kedvenc dominikai képem is itt készült, ez a forgó és épp levegőben repülő labda a vidám lánykával újra Kenyát idézte.

 

Semmijük nincs, de boldogabbak, mint a mi gyerekeink általában.

 

Délután visszaindultunk a Cassava-pékséghez. Hezram-ot Matthew alaposan lecsutakolta és édes kis ingbe öltöztette fel, lévén találkozni fog az Anyukájával amíg mi a Cassava-sütés rejtelmeivel fogunk ismerkedni. Egy helyi pék vett fel minket, majd a végén sétáltunk egy kicsit. Hezram eddigre olyan fáradt volt, hogy Matthew nyakában el is aludt. A pékségbe érve magunkra maradtunk, és a cassava reszelésétől indulva végignéztük az összes munkafolyamatot. Mire a végén nagyon finom és friss „kenyerekkel” távoztunk, már a Hold is látszott az égen.

 

Séta közben sikerült a helyi boltot is útba ejtenünk, ami előtt egy padon ülve addig beszélgettünk a helyiekkel amíg be nem sötétedett. Sokkal barátságosabbak és közvetlenebbek voltak velünk, mint általában a fekete lakosság. Sokat kérdezgettek arról, mi hozott minket ide, majd arról, hogy ki is szponzorálja az utazásunkat? Nem igazán hitték el, hogy mi magunk tettük félre azt a pénzt ilyen fiatalon, amiből most itt lehetünk. Elmesélték, amit már Matthew-tól is tudtunk, hogy ők mint benszülöttek sokáig az ország legszegényebbjeiként tengették napjaikat. Egy ideje azonban egy felzárkóztató program segítségével ez mára megszűnt, TV és internet is van szinte mindenhol. A földet a mai napig nem adják-veszik egymás között (mely félig ellent mond Matthew történetének), hisz ez a föld az ő törzsüké, így mindannyian részesülhetnek belőle.

 

Egyikük elvesztett fiát siratta aki a tengerbe veszett és fájdalma mélyen a szívünkbe hatolt. Ilyen őszinte és mély szomorúságot ritkán látni, ha belenézel egy ember szemébe. Ő más volt, nem igyekezett titkolni vagy rejtegetni, eljátszani, hogy majd jobban lesz. Nagyon őszinte pillanat volt, amely nem tud meg nem érinteni. Végül kettesben sétáltunk vissza a házunkhoz.

 

Másnap elbúcsúztunk a családtól. Az Apuka éppen a saját karneváli fejdíszét készítette, Briginek az ekkor készült kép lett az egyik kedvence Dominikáról.

 

Az elindulásnál Hezram szívszaggatóan sírt, nagyon rossz volt otthagyni. Reggelire mangót ettünk, amit az út mellett szedtünk. Matthew egyik ikonikus mondata volt, hogy lám az emberek szegénynek gondolnak minket, de közben mégis mindenünk megvan…

 

Egy tömött pickup-plató után egy iskolás buszba nyomorogtunk be ami elvitt vissza Anse de Mai-be. A farmon letusoltunk és olyan fáradtság lett úrrá rajtunk, hogy ki is dőltünk. Vacsira később megettük az utolsó Cassava-kenyerünket, ezzel zárva le kalinagói kiruccanásunkat.

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések