©2017 by Benceutazik

Grenadine-szigetek

January 24, 2017

Sosem hallottál még Mayreau-ról? Azt sem tudod eszik-e vagy isszák? Mi is pont így voltunk ezzel, míg önkéntes lehetőségünk nem adódott ott. Mayreau egy 270 fős kis sziget, egyike a Grenadine-szigeteknek a Karib-tengeren. Ide igyekeztünk a két rövid megállónk után egy 6 hetes önkénteskedésre. Az alku: napi 1-2 óra kutyasétáltatásért cserébe miénk a teljes ház, kilátással a tengerre. Pont olyan pihenős helynek hangzott, amire a dominikai farm-élet után vágytunk.

 

 Vincy

 

40 perc repülés után, már landoltunk is egy újabb országban, mely talán a leghosszabb nevet viseli a világon: Szent Vincent és a Grenadine-szigetek. St. Vincent-en életem legkisebb repterével találtam szemben magam. Ott kezdődött, hogy a kifutópályának a tengertől 20 méterre van vége. Az egész Arrival részleg (beléptetés, csomagfelvétel, azok átvizsgálása, kijárat) körülbelül 100 négyzetméteren helyezkedett el. A csomagkiadó „futószalag” mindösszesen 3 méterre nyúlt ki a falból, és lehetett látni, ahogy odakint dobálják rá a bőröndöket. Fotózni sajnos tilos volt, de az igazi családias hangulat adott volt. Tilos magokat, bármiféle ételt, stb. bevinni az országba, így nagyon szorítottunk, hogy a nálunk lévő, otthonról küldött zacskós levesek alatt ne fedezzék fel a kolbászokat és egyebeket. Ezen felül rengeteg vitamin is volt nálunk, tanulva a dominikai egyoldalú táplálkozás mellett fennálló tápanyaghiányból. Szerencsére a vámos hölgy bevette az álcát és a temérdek zacskós leves után nem turkált tovább a kajás dobozunkban.

Előre felhívták a figyelmünket arra, hogy Mayreau-n minden drágább, és érdemes bevásárolni előre még Vincy-n (a helyiek csak így hívják az ország fő-szigetét, St. Vincentet) amit csak lehet. Német AirBnB hostunk így tett velünk egy 1.5 órás kitérőt a reptérhez legközelebbi szupermarketbe, ahol 11 teli szatyorral lettünk nehezebbek.

Miután lepakoltunk a szálláson, sötétedés előtt még lementünk a partra, ittunk két PinaColada koktélt és próbáltuk elképzelni milyen is lesz egy hónapig egy oly picuri szigeten.

 

Közép-Európa beveszi Mayreau-t

 

Másnap reggel egy 2 órás gyors-kompozást vállaltunk, elkerülve ezzel a 6-7 órás teherhajóval való utazást, ami az egyetlen utazási forma volt pár évvel ezelőttig. Vicces volt berakodni az eddigre már nevetségesre duzzadt cumóinkat (2 nagy túrahátizsák polifoamokkal és egy sátorral nagyobbítva; egy Dominicás nagy szatyor mely a Martinique-os posztban is szerepel; egy 7 kg-os doboz tele kajával és vitaminnal amiket otthonról kaptunk; és a 11 fekete bevásárlózacskó melyet előző nap pakoltunk fel). Szerintem ha egy atomháború tör is ki, annyi készletünk volt, hogy kihúzzuk a végéig!

 

Életünk legbillegősebb két óráját – hittük akkor – aztán valahogy csak túléltük. A hajó katamarán volt, egy szint volt csak az utasoknak (ellenben a 2-3 szintessel, amikkel Guadeloupe-Dominika-Martinique útvonalon utaztunk), és az ablakon kinézve olykor csak a vizet, vagy csak az eget láttuk. Néha tényleg úgy éreztük felborul a nagy sietségben. Két szigeten – Bequia és Canouan –  is kikötöttünk dél felé hajózva, mielőtt célt értünk volna. Mayreau után már csak Union Island tartozik az országhoz, az utána következő Carriacou már Grenada legészakibb szigete.

 

Végre aztán megláttuk a partot!

 

És mikor kikötöttünk, ez fogadott.

 

Egy dolog hiányzott csak, a minket fogadó önkéntesek, akik elvileg átadják a szükséges tudnivalókat, mielőtt 3 nap múlva továbbállnak. Simona&Kristof a harmincas éveikben járó cseh pár, akik élvezték pár hónapos szabadságukat angliai munkájuktól távol. Szerencsére hamarosan ők is befutottak és egy barátjuk autójával megtettük a 1.5 perces utat fel a dombra, ahol a település volt. Minden sárga és száraz itt is, ez tűnt fel talán először. A kis település összesen 2-3 utcából áll, mi egy keletre néző háznál álltunk meg. Egy légterű, vidám kis kétszintes ház volt ez.

 

A terasz pedig:

 

Fent mindössze egy franciaágy volt, meg sok hely a holmiknak. Itt jó sokszor bevertük a fejünket amikor épp nem figyeltünk…

 

Már ez is nagyon tetszett, na de a kilátás!

 

Egy gyors ebéd után kipakoltuk a hozott ételek egy jó részét a pultra, az arcot amit S&K vágott, érdemes lett volna megörökíteni. Némi félreértés történt ugyanis, ők arra gondoltak, hogy friss zöldségeket, stb. nem lehet kapni és abból érdemes hozni. Mi pedig konkrétan egy hónapra nagyjából elegendő élelmet pakoltunk ott elő! :)

 

Kutyasétáltatás után elmentünk a sziget egyetlen „pizzázójába”, amit a helyi rendőr és a felesége üzemeltet, de csak péntekenként este van nyitva. Karaokezni is lehet(ne), de ahogy láttam mindenki a pizzáért jött. Miközben beszélgettünk, kiderült, hogy az utánunk következő önkéntesek, akiket nekünk kell majd beavatni mindenbe, Szlovákiából fognak érkezni. Nagyot mosolyogtunk, vajon hogy jött ki pont így a lépés itt? :)

 

Ismerkedés

 

Érkezésünk másnapján ellátogattunk a Saltwhistle Bay-be, a sziget távolabb eső strandjára. A legtöbb yachtos itt horgonyoz, köszönhetően a partra közvetlenül odatelepült bároknak és étteremnek. Mekkora a kontraszt, mikor keresztülsétáltunk a koszos, néhol szemetes falucskán, kiértünk egy erdős részre ahol csak fákat, bokrokat látni,

 

majd a dombról leérve az öbölben megérkeztünk a csillogó-villogó yachtok világába.

 

Richard bárjában ittunk PinaColádát – igen, jól érzitek, eléggé megszerettük –

 

és összeismerkedtünk az öböl-béli állattulajdonosokkal. Richardnak konkrétan egy kis lekerített részen még cápái is voltak: anyu és két bébi. Nem tudom ez-e a meglepőbb vagy az, hogy volt magyar zászlója?

 

Miután letudtuk az önkénteskedős részt, Kristoffal elmentünk körbeúszni a kis félszigetet. Nyugtalan volt eléggé a tenger, így nehéz volt úszni, a végére rendesen elfáradtam – pláne, hogy én békatalp nélkül voltam. Útközben többek között láttunk fél méteres gömbhalat és egy víz alatti alagutat is mutatott. Ezen most nem tudtunk ugyan átúszni az erős hullámzás miatt, de a későbbiekben többször is lemerültem a 3-4 métert, hogy aztán átússzak a szűk járaton.

A harmadik napon ki lettünk okosítva a házban található gyógyszerekről, használatukról, ésatöbbi. Ekkorra már körbejártuk az összes tulajdonost, akivel esetleg dolgunk lehet, vagy akikhez mennünk kell beadni a féregtelenítőt, vagy bármi egyéb miatt – köztük Machintost is, a nyolcvanas éveiben járó éttermest, aki körülbelül 20 szárazföldi teknőst tart az udvarában. Összeismerkedtünk a szomszédokkal, Denissel, aki a legrégebbi hotel/étterem tulajdonosa, halászokkal, boltosokkal, rendőrrel, lényegében mindenkivel akivel útjaink keresztezhetik egymást amíg itt vagyunk.

 

Carriacou Animal Hospital

 

Hétfőn aztán kora reggel már a kikötőben voltunk újra. Simonáék Grenada felé hagyták el az országot és nagyon ügyesen összeszervezték, hogy pár állatot elviszünk az egyik szomszédos szigetre, ahonnan nekik már van kompjárat tovább. 3 kutyust vittünk ivartalanításra: Jungle Girlt, Spoont és Simbát. Egy helyi „barát” motorcsónakjába ülünk be végül összesen hatan. Mivel csak egy kutyaszállító doboz van, a másik kettő pórázon a lábaink között, szorosan fogva utazik.

Ami viszont következett, arra nem voltunk felkészülve. Az első etap Union Island-re, ahol kiléptünk az országból még egészen „sima” volt, de már itt is erősen kapaszkodtunk a hullámokon. Nade utána! Ötletem sem volt, hogy ennyire dobálós, mindent vízzel beterítős, életünkért kapaszkodós (és közben kutyát fekve tartó) napunk lesz. Egyáltalán nem lehetett gyorsan haladni a nagy hullámok miatt, cserébe viszont Brigi, aki a hullám-közeli oldalon ült, teljes mértékben elázott. Igazából nagyon viccesnek éltem meg az egész utazást, csak félúton éreztem, hogy már zsibbad a kezem annyira erősen kapaszkodok.

Végül túléltük az utat, és az állatorvosi rendelő előtti homokos parton evickéltünk ki a szárazföldre. Máskor lehetőleg három könnyebbet kérnék. Derékig érő vízben próbáltuk kiszerencsétlenkedni a kutyaboxot és a másik két kutyát ölben a partra, miközben a csónakot (mely ha a vízben állsz, igazából magasabb, mint te) ide-oda viszik a hullámok. Sebaj, 10 perc alatt megoldottuk! Leadtuk a kutyákat a rendelőbe, és bementünk a közeli városba elütni az időt, amíg őket műtik.

Nekem muszáj volt keresnünk egy szandált. Eleve mindenféle nyitott lábbeli nélkül indultam el 3 hónapja, magam sem tudom miért. Guadeloupe-on már a második nap vettem egy papucsot, ami viszont Dominikán elszakadt. Norman ott „megvarrta”, szóval még funkcionált – egészen addig, míg megérkeztünk Mayreau-ra. Ekkor ugyanis végérvényesen elszakadt, én pedig ott maradtam egy pár bakanccsal a 30+fokban, mint egyetlen lábbelim. Szóval nekiindultunk és találtunk is egyet, amit 100 kelet-karibi dollárért meg is vettem. Mondanom sem kell, ennek 2 hét után már vált le a talpa, és mire New York-ba értünk, már el is szakadt. Ezt persze akkor még nem tudtam és nagyon örültem a friss szerzeménynek. Nézelődtünk, reggeliztünk, strandon ücsörögtünk, majd elbúcsúztunk Simonáéktól, akik már nem jöttek vissza velünk.

A visszaút hasonlóan izgalmasan és elázottan telt, annyi különbséggel, hogy a kutyák teljesen ki voltak még ütve az altatótól amit a műtéthez kaptak. Újra ki- és beléptünk az országokból, Mayreau-n pedig visszaszolgáltattuk az állatokat a gazdiknak és hálát adtunk, hogy nem süllyedt el a lélekvesztőnk.

Az üres házba visszatérve úgy döntöttünk kihagyjuk a sétáltatást és csak vacsoráztunk, majd aludtunk. Így kezdődött 6 hetes kis elvonulásunk a világtól a Karib-tenger közepén.

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések