©2017 by Benceutazik

Guadeloupe - Kezdetét veszi a nagy utazás

March 11, 2016

Előre is elnézést, a magyar billentyüzetet még sikerült beállitanom, de se hosszu ü se hosszu i nincsen...

Néhány fordulat után végül december 14-re került az indulásom dátuma és vitorlázás helyett repüléssel inditottam. 14-én reggel Brigi kivitt a reptérre, és felszálltam egy Párizsba tartó gépre. Mig a reptéren várakoztam, vettem egy igen hasznosnak igérkező könyvet. Mikor ezt a képet készitettem, Anyuval, Apuval meg Hugival is beszéltem telefonon még egyszer mielőtt elhagyom az országot. Ekkor kicsit rámnehezedett, hogy tervezett 3 éves utazásom milyen hosszú is lesz, ha nem láthatom őket...

 

A nehéz érzést hamarosan felváltotta a kalandvágy. Párizsban még sosem jártam azelőtt, és a két járatom között több mint 18 óra volt, igy amint megérkeztem a repülővel, gyalog neki is indultam a városnak. Legelőször is ki kellett nyomtatnom a jegyemet a Párizs-Point-a-Pitre járatra, igy kerestem egy fénymásoló üzletet a Diadaliv közelében, ahol ezt gyorsan letudtam. A Diadaliv után az Eiffel-torony felé vettem az irányt, közben folyamatosan igyekeztem magamba szivni a francia főváros hangulatát, hisz az idő ami itt megadatott, igen rövidre volt szabva.

Az Eiffel-toronynál csináltam pár képet, majd a Szajna-parton indultam is a Louvre felé. Vicces látvány lehettem, hisz hátamon a 70 literes túrahátizsákom, elöl pedig egy normál hátizsák volt rajtam. Ez van, kényszer szülte megoldás a későbbi járat végett. Mire lesétáltam a Louvre-hoz már sötétedett és egy újságirónő is meginterjúvolt, hogy mennyire befolyásolta az utazásom a nem sokkal korábbi lövöldözés.

A Louvre-nál egy olyan tárgyra tettem szert, amiről sosem hittem volna, hogy nekem valaha lesz ilyesmim: egy selfie-botra! Eszembe jutott, hogy biztos lesz úgy, hogy szeretnénk Brigivel magunkról egy közös képet, de senki nem lesz a közelben. Igy ezzel gazdagabban érkeztem már full sötétben a Notre-Dame-hoz, ahol végre leültem pihenni, hisz ekkor már kb. 4-5 órája sétáltam a városban a két tatyóval. Pont 6 óra lett mikor ott ücsörögtem és otthonról hozott sós sütit majszoltam (köszi Csilla!! :) ), igy a vacsorámhoz harangjáték is társult. A Latin-negyedben sétáltam egy kicsit, majd metróval és busszal kimentem az Orlyra. Itt a földön és székeken aludva éjszakáztam, miközben folyamatosan katonák mászkáltak ide-oda (ez egyébként Párizs-szerte igy volt).

Reggel nem vártam annyira a kb. 9 órás utat, de meglepetésemre majdnem az egészet sikerült átaludnom a kényelmetlen reptéri éjszaka után. Amikor már sejtettem, hogy közeledünk persze kiment az álom a szememből, és a felfedezés izgalma vette át az álmosság helyét. Point-a-Pitre-be kb 2-kor megérkezve kellemes trópusi meleg fogadott, ám buszt ha fejre álltam sem láttam a környéken, igy taxival bevitettem magam a "hotel"-ig, ahol az első éjszakát szándékoztam nyugalomban eltölteni. A főtérről nyiló keskeny épületben már eleve kaland volt a csak franciául beszélő hölgytől kiimádkozni egy szobát, de amikor felmentem és megláttam milyen, 10 perc pihi és újratervezés után úgy döntöttem, nem ér meg több mint 30 eurót egy éjszakára. Visszaadtam a kulcsot, és megkerestem a buszállomást.

Felszálltam egy St. Francois-ba tartó buszra azzal az elhatározással, hogy majd valahol ott egy strandon felverem a sátramat, és ennyi. A busz egészen kulturált volt, amivel nem számoltam viszont, hogy errefelé délután 6 körül már sötétedik. Igy mire megérkeztem St. Francois-ba, már majdnem teljesen sötét volt. Nem volt mit tenni, elkezdtem az utca emberét kérdésekkel bombázni a strand hollétével kapcsolatban, mig nagy nehezen, már teljes sötétségben sikerült ráakadnom. Az utcai lámpák biztositottak némi fényt, igy gyorsan nekiálltam a sátor felállitásának, miközben a közelben néhányan petanque-ot játszottak. Mikor végeztem, bedobáltam minden cuccom, és egy alsógatyában bementem a tengerbe, hisz az egész napot bakancsban, 2 hátizsákkal magamon izzadtam végig leszállás óta.

Mikor törölköztem, egy -angolul persze nem beszélő- helyi jött oda hozzám a korábban emlitett játékosok közül, és elkezdett magyarázni valamiről. Hogy miről, az csak akkor vált teljesen bizonyossá, mikor előbb a sátorra mutatott, majd elhúzta az egyik ujját a torka előtt, jelezve ezzel, hogy ha én bizony itt maradok, valószinüleg az ottmaradás hosszabb lesz a tervezettnél.. Azt hiszem semmi mástól nem félek jobban mint egy esetleges késeléstől, igy elég érzékenyen érintett ez a mozdulat, és az, hogy hirtelen nincs biztonságosnak érzett hely, ahol aludhatnék. Végül előkeveredett egy angolul is értő egyén, aki javasolta hogy cuccoljak át a szomszédos strandra, az kevésbé van szem előtt. Szedtem is a sátorfámat -haha- és kb. 150 méterrel arrébb újra felvertem a kis tanyám, majd bebújtam és igyekeztem úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De bennem forgott a világ, borzasztó félelmeim voltak. A tenger hullámai tőlem kb. 5 méterre folyamatosan zúgtak, elnyomtak minden esetleges egyéb zajt. 5 percenként zipzároztam ki a sátram és néztem gyorsan körbe, hogy van-e ott valaki. Végül amikor az idegrendszerem már túlterhelődött, valahogy hajnalban elaludtam egy órára. 5-től megint ébren voltam, fél 6-kor pedig mikor az első világosságot megláttam, a fejlámpám fényénél elkezdtem egy hátizsákká olvasztani az addigi kettőt. Reggel hatkor már összepakolva ültem a hátizsákomnak dőlve, és a napfelkeltét néztem. Persze megörökitettem első éjszakám helyszinét, igy nem is olyan rémisztő, igaz?

 

Reggel kilencig vártam, hogy kinyissanak a boltok, és tudjak papucsot/szandált, illetve naptejet venni. Ez a pár óra azzal telt, hogy kidobtam pár fölöslegesnek itelt cuccomat, illetve azon tanakodtam mihez is kezdjek magammal aznap. Az éjszakai stressz erősen bennem volt, mikor beültem egy kicsit WiFi-n beszélni az otthoniakkal, a sirással küszködtem. Végül vettem papucsot és naptejet, majd erőt vettem magamon és ezzel a kis tatyóval elindultam tovább.

 

Azt találtam ki, hogy kisétálok/stoppolok Grande-Terre (Guadeloupe 5 szigete közül az, amelyiken a főváros is található) legkeletibb pontjáig, ahonnan állitólag gyönyörü kilátás nyilik vissza a szigetre. St. Francois határában egy helyi pár felvett, és kivittek végig, egészen a Pointe des Chateaux-nál lévő parkolóig. Innen gyalog vezetett az út a dombtetőn található keresztig,

 

ahonnan ilyen volt a beharangozott kilátás visszafelé:

 

A reptéren szerzett térképem szerint innen volt egy pár órás sétaútvonal vissza St. Francois felé, igy miután fürdőztem ebben a gyönyörü vizben, újra felkaptam a táskám, és elindultam. Kinéztem két lehetséges strandot is, ahol eltölthetném az éjszakát, ha biztonságosnak itélem meg. Nagyon szép séta volt, mignem kiértem a Pointe Tarare kiszögelléshez, ahol az Anse Tarare beach volt az egyik esélyes jelölt. Odaérve kiderült azonban, hogy ez az egyébként valóban jól eldugott kis hely egy nudista strand! Hát eleinte csak ücsörögtem jó messze onnan, próbáltam elütni az időt valamivel, hisz a tökéletes alvós strand megvan, de tele van meztelen emberekkel! Ahogy várakoztam, mégis szöget ütött a fejemben, hogy lehet ki kéne próbálni. Otthon sose tenném, de itt az isten háta mögött, ahol soha senkit nem fogok viszont látni... Miért is ne? Pár nap múlva megérkezik Brigi, addig belefér egy kis maflaság. Lementem hát, kerestem egy viszonylag hátul levő helyet, és kb. fél órán át próbáltam szokni, hogy mindenki ruhátlan. Majd újabb fél óra alatt összeszedtem a bátorságomat, és a fürdőgatyámat is levéve bátran átvágtam az embereken és becsobbantam a vizbe. Nem mondom, felszabaditó élmény volt ruha nélkül fürdeni, de még jobb lett volna, ha nem derül ki később, hogy ez a strand nem csak nudistáknak van, hanem párcserés-szexes-stb. célból is járnak ide... De igy legalább utólag helyére került a sok pillantás amit közel sem tökéletes alakom kapott, de ott akkor nagyon élveztem életem első nudista fürdését.

 

Mikor este elment mindenki, felállitottam a sátramat, és egy nagyon jót aludtam. Természetesen ezt a helyet is megörökitettem másnap reggel.

 

A következő nap nagyon sokat gyalogoltam, 4 fuvart is kaptam. Le Moule-ban sikerült elintéznem egy helpX-es helyet december 24-30-ra, de az estére kinézett strandra csak nagy sokára, kb 3-4 magasságában érkeztem meg. Fürdés és pihenés után épp indultam volna körülnézni megfelelő sátorhely után, amikor egy nálam valamivel idősebb srác, aki a gyerekével volt ott, megkérdezte mi ez a nagy hátizsák, stb. Rövidesen ott tartottunk, hogy Alexis felajánlotta, hogy töltsem nála az éjszakát a strand helyett. Elfogadtam a meghivást, és igy Petit Canalban kötöttem ki. Alexis-el és az élettársával Jess-el hamar összebarátkoztam, igy az egy éjszakából hamar 7-et beszéltünk meg, egészen a 24-től esedékes helpX-es helyig. Itt másnap épp ebédelünk a házuk teraszán, a kis csöppség Naomit pedig valóban egy öv óvja a leeséstől. :)

 

A következő napokat főleg Alexis-el és Naomival töltöttem különböző strandokon, mig Jess állásinterjúkra járt.

Egy nagyon jó hangulatú kis strand volt ez az árnyékos, közel Gosier-hez:

 

Ezt a furi képet pedig csak azért, hogy látszódjék milyen volt az arcom kb. mikor elindultam otthonról:

 

Végül december 20-án éjszaka befutott Brigi is. Alexis felajánlotta, hogy kivisz a reptérre és megvárja velem, persze a kb. 2 órás késéssel nem kalkuláltunk. Mindegy is, nagy volt az öröm, mikor végre újra találkoztunk. Kb. rögtön lefeküdtünk aludni, másnap pedig sokat meséltem arról, mik is történtek velem pontosan amig nem volt itt.

 

Alexis és Jess viszonya sajnos nem a legharmonikusabban müködők közé tartozik a világon, és ebbe kicsit bele is kevertek minket az utolsó napokban. Kicsit rossz szájizzel jöttünk igy el 23-án tőlük, de hálás vagyok nekik, hogy befogadtak arra a hat éjszakára.

 

Busszal becéloztuk Ste. Anne-t, azon belül is a tőle kicsit keletre lévő Bois Jolan partszakaszt, hogy ott üssünk tábort egy éjszakára, mielőtt fogadni tudnának minket 24-én a következő helyen. Koradélután odaértünk és találtunk is egy remek helyet, igy a delutánunk pihenéssel, úszkálással, és pezsgőzéssel telt.

 

A sátorozás mondhatjuk szar volt. Két nagy táskával nagyon nyomorogva fértünk csak el, és a kis sátorban olyan meleg volt, hogy ha 3-5 órát tudtunk aludni, akkor sokat mondok. A reggeli kötelező fotó:

 

Reggel 10-re már a Ste. Anne-hoz tartozó Le Helleux részen keresgéltük a helyünket, és viszonylag hamar meg is találtuk! Bruno az egyik házigazdánk volt csak otthon, de miután rendelkezésünkre bocsátotta a bungalow-t, be is vitt minket Ste. Anne-ba, hogy körül tudjunk nézni és vásárolni. A piacról ez a legjobban sikerült képem a rengeteg rumpunch-al:

 

Ste. Anne-ban többször is megfordultunk a napok alatt, igazi turistás kisváros, olyan zsúfolt stranddal, hogy egy fagyi megevésén kivül többre nem is volt kedvünk ott. :)

Brunoéknál napi két órát kellett a kertben segitenünk cserébe a bungalowért és meleg vacsoráért. Ezt délelőtt letudtuk, és már mentünk is le az egyik strandra, vagy be Ste. Anne-ba. Egyik nap elvittem Brigit Pointe des Chateux-hoz, de olyan esős idő volt, hogy ezeket a ragyogó szineket amiket én láttam és megörökitettem az első nap, sajnos nem tudtam "átadni" neki..

Bruno drónos videók készitésével foglalkozik, mig Margaux ruhákat tervez. Mindketten igazi szörfösök és guadeloupeiak, végtelenül barátságosak és segitőkészek voltak mindvégig. Utolsó nap segitettek kocsit is bérelni, amit franciatudás nélkül kb. lehetetlen lett volna nekem... Sajnos abban nem tudtak segiteni, hogy Dominikán hova is tudnánk menni, hiába próbáltunk több napja WWOOF-on és HelpX-en kapcsolatot felvenni és szabad helyeket keresni. :/

 

A házuk terasza:

 

Ez pedig a kis bungalow, amit nagyon szerettünk :)

 

December 30-án felkerekedtünk és a bérelt kis Hyundai i20-assal Basse-Terre felé vettük az irányt. Ez a sziget Guadeloupe "másik fele", és teljesen eltér Basse-Terre-től. Esőerdős, állandóan párás, hegyes-völgyes-vizeséses, fekete homokos strandokkal, kicsi halászfalvakkal. Első utunk aznap mégis a Decathlonba vezetett, ahol beruháztunk egy nagyobb sátorra, és egy függőággyal is gazdagabbak lettünk. Egész nap vezettem, és bár nagyon szép helyeken jártunk, az esős idő miatt nem igazán sikerültek jó képek. Sok szivárványt láttunk, este pedig pont naplementére értünk Deshais-be.

 

Az éjszakát mégsem itt, hanem az autóban, egy, a Route de Traversée melletti parkolóban töltöttük. Brigi szerint ez volt a legizgalmasabb és egyik legjobb éjszaka, hisz a koromsötét esőerdő közepén aludtunk egy mini kis kocsiban. El kell ismernem, meglepően kényelmesen tudtam aludni a hátra döntött vezetőülésben, nem is hittem volna.. 

 

31-én reggel lemostuk és visszavittük a kocsit, majd vártunk egy buszt be Point-a-Pitre-be, kék csomagolásban a vadi új sátor!

 

Ugyan abba a hotelbe mentünk, ahonnan első nap gyorsan kihátráltam, azonban mostmár felkészülve érkeztem. Légkondis, főtérre néző szobát kértem. 3 szobát is megnéztem, mig egy klima nélkülit ugyan, de megfelelőnek találtam egy éjszaka eltöltésére. Lecuccoltunk, és körbenéztünk PaP-ben. Hát az egyik fele ilyen:

 

Mig a másik ilyen:

 

Egy nagyon jó dolog történt mindössze PaP-ben, hogy sikerült egy helyet találnom Dominikán, ahol már másnaptól vártak minket!!! Hiába volt egyéb tervünk /camping/, azért ez nagyon jól jött.

PaP-ben semmi nem marasztalt minket, mikor másnap, 2016 első napján útnak indultunk Dominikára, ezzel a komppal:

 

 

Please reload

Lenn a messzi délen - 2. rész

July 4, 2018

Hiánypótló sorozat - San Francisco

June 12, 2018

Hiánypótló sorozat - Izland

February 7, 2018

Lenn a messzi délen - Új-Zéland, Déli-sziget

February 3, 2018

1/8
Please reload

Ajánlott bejegyzések